képzőművész
Megnézem Verebélyi Diána – VéDia további alkotásait
Tanulmányaimat kisgyerek korom óta kísérik a művészetek. 2005-ben keramikusként végeztem az Eötvös József Művészeti Szakközépiskolában Miskolcon, ahol párhuzamosan kísérleteztem a festészettel is. Ebben az évben festészeti fődíjas letteme egy József Attila pályázaton.
Művészeti képzésemet a Nyíregyházi Főiskola rajz-vizuális kommunikáció szakán folytattam, itt 2010-ben szobrásznak szakosodva diplomáztam. 2009-ben Gubis Mihály Díjat nyertem Sárospatakon a rendszeresen megrendezésre kerülő ArtÉrt Művésztelepen. Időközben a festészet is egyre meghatározóbbá vált az életemben.
2012-ben munkáim elismeréseként a Magyar Alkotó Művészek Országos Egyesületének (MAOE) egyik legfiatalabb tagja lettem festő szakon.
32007 óta élek és alkotok Szentendrén. Számtalan képem mellett 2016-ban felkértek a Petőfi Zenei Díj formai kivitelezésére, amely azóta is az egyik legrangosabb és elismerten legszebb díja a hazai zenei palettának.
Példaképeim, mestereim: a szentendreiek közül ef Zámbó István, Fe Lugossy László, Bukta Imre, Deim Pál, Aknay János, míg a külföldiek közül: Salvador Dalí, Max Ernst, Frida Kahlo, Hieronimus Bosch.
Több mint 40 egyéni és 250 csoportos kiállításom volt országszerte és országhatáron túl.