festőművész
Megnézem Takács Judit további alkotásait
1971-ben születtem Budapesten, Magyarországon, azóta is itt élek és alkotok.
1999-ben szereztem középfokú grafikusi oklevelet a Krea Környezettervező Iskolában, majd 2008-ban a Kaposvári Egyetem Művészeti Karán rajz-vizuális kommunikáció tanári diplomát. 2009-2011 között a Kaposvári Egyetem Képi ábrázolás – festő szakirányán végeztem el 2,5 évet, és ezzel párhuzamosan a Pécsi Tudományegyetem 2 éves posztgraduális művészetterapeuta képzésén vettem részt.
Festő- és rajztanárként tanítottam gyerekeket alapfokú művészeti iskolában, felnőtteket festőtanodában és saját művészeti műhelyemben is. Jelenleg szabadúszó festőművészként dolgozom, emellett saját stúdiómban és online oktatok rajzot, festést.
Illusztráltam mesekönyvet, 2000-ben jelent meg „Mozgásos játékok könyve” címen egy pedagógusoknak, gyerekeknek szóló játékos-verseskönyv is, aminek verseit én írtam, és az illusztrációkat is én készítettem. Az utóbbi években a „Várak, kastélyok, templomok” című örökségturisztikai magazinban és évkönyvében is jelentek meg írásaim és akvarellel festett illusztrációim.
2020-ban, a Zöld Infó Média kiadó gondozásában sikerült megjelentetni dédapám első világháborús harctéri naplóját, ami az én párhuzamos írásomat, fotóimat is tartalmazza.
Rendszeresen veszek részt itthoni és külföldi kiállításokon.